
A Fidesz több millió Ft-ért utaztatta ki álláshalmozó megyei közgyűlési elnökeit és országgyűlési képviselőit a luxussal bőven ellátott, az Atlanti óceánon található Azori szigetekre, hogy ott elmélyüljenek a cigányság problémáiban. Eközben a Jobbik képviselői (dr. Morvai Krisztina európai parlamenti képviselő Németh Zsolt országgyűlési képviselő és Gyimesi Gábor önkormányzati képviselő) ellátogattak a pécsi meszesre és a Hősök terére, ahol mára már hatalmasra duzzadt a cigány lakosság számaránya, hogy ne a budapesti belvárosi kávézókból vagy luxus szigeteki nyaralásokból szerezzenek tapasztalatokat.
Meszesen helyi magyar lakosokkal beszélgettek, akik közül egy idős házaspár többek között arról panaszkodott, hogy hozzájuk eddig nyolc alkalommal törtek be a cigánybűnözők. Bár mindig tettek feljelentést, a tettest (bár mindenki tudta, hogy kik voltak) azóta sem kapták el. Kifejtették, hogy szinte már élhetetlen a környék, sötétedés után már egyszerűen nem járnak ki az utcára a magyar emberek, mert félnek. Ezek után a képviselőknek megmutatták egy a lépcsőházban található önkormányzati lakást, amit a bérlő halála után a cigány szomszédok már másnap teljesen kifosztottak, olyan szinten, hogy még a villanykapcsolókat is kiszedték, leverték a csempéket, a kádat kiszedték a helyéről és minden fémtárgyat elvittek, ahogyan az képeken is látszik. A helyzetre jellemző, hogy az esetet jelentették a rendőrségen és – önkormányzati lakásról lévén szó – az önkormányzat felé, de azóta sem történt intézkedés, a lakás azóta is feltörve található, nyitott ajtóval szabadon bejárható. Pécsi valóság a belvároson kívül, egy évvel a Pécs2010 EKF rendezvénysorozat után…

Érkezés Meszesre

Indulás a lépcsőházba


A kifosztott lakás...


A fürdőszoba...


Ekkoron itt voltak a lakók tárolói, mindegyik ki van fosztva, még az ajtót is elvitték
Ezek után a jobbikos csapat oda látogatott, ahova magyar politikus eddig csak választásokkor merészkedett, hogy lejárt szavatosságú konzervvel vásárolhassa meg a szavazatokat. Az utca embere gyakran mondja a politikusoknak Pécsett, hogy menjenek a Hősök terére, s utána beszéljenek csak a cigányságról és az együttélésről. A Jobbik megfogadta az emberek tanácsát. A látogatáskor a képviselők végig sétáltak az elhíresült téren, ahol szóba elegyedtek a helyi lakókkal. Többen kifejtették, hogy az itt lévő cigányság nagy részével nem lehet együtt élni. Egy asszony azt mesélte, hogy hogyan verték félholtra a cigányok a fiát, illetve, hogy honnan lopják a fát. A helyzet valóban elkeserítő képet fest. Emlékeztetőül, Pécsett ez a terület a cigánybűnözés gócpontja, drogdílerek, verekedések, prostitúció jellemzi a mindennapokat, de országszerte ismert hír lett, amikor az egyik cigánybűnöző kézigránátot dobott egy másik házába (amit aznap a cigány önkormányzati vezetők még a Magyar Gárda nyakába akarta varrni, s csak később derült ki, hogy egy másik kisebbségi robbantott). A képviselők szóba elegyedtek egy helyi cigány származású családdal, akik Morvai Krisztina kérdéseire elmondták, hogy a család férfitagja hat évet töltött börtönben, de onnan szabadulván már tisztességes életet próbál élni, ezért csekély jövedelmű munkából tartja el magát, és tudja, hogy a cigányság nagy része nem akar dolgozni, bűnözésből és segélyekből akarja eltartani magát, ami ránézve is hátrányos. Igaz, hogy ez a nincstelen cigányember, akinek a felesége kukázni kénytelen, a Hit Gyülekezetének tagja, akik a börtönben térítették át. Igaz így nem bűnözésből tartja fent magát. Havonta mindössze 10-15 ezer forintot tud összekaparni lomtalanításokból, de segíti a többi szegény rokonát, ahogy tudja, közben Németh Sándorék, a milliárdosok elveszik tőle még ennek a jövedelmének a „tizedét” is. Nem elég, hogy a Fidesz kormány az államilag támogatott egyházak közé emelte ezt az Izrael barát csoportosulást, pénzéhségükben még a legszegényebbek utolsó fillérjeire is fáj a foguk. Ékes példája ez is azon pióca réteg meglétének, amelynek érdeke a cigányság mélyszegénységben tartása, folyamatos ijesztegetése a Jobbikkal, a Magyar Gárdával vagy éppen a polgárőrséggel, hogy ők tovább harácsolhassanak azokból a szász milliókból, amelyet a kormányok már 21 éve ebbe a lyukas hordóba öntenek, vagy aminek ürügyén luxus kiránduláson vehessenek részt épp az Azori szigeten.


