Óriási tudatzavarban a Fidesz vezette komlói önkormányzat
A mai napon a Jobbik komlói szervezetének elnökét, Konyári Zsoltot tanúként kihallgatásra idézték, ámbár az irodába való belépéskor közölték vele, hogy mostanra már vádlott lett, mert látták a televízióban, hogy gaz cselekedett hajtott végre: keresztet állított advent idején, s ezt – a nemzeti együttműködés nevében - nem tűrhette Komló városa, s annak polgármestere.
Így tehát eljárás indult a Jobbik ellen Komlón. A polgármester úr, aki egyben országgyűlési képviselő is, bár nincs egyetlen önálló indítványa s az ülésszakban egyetlen egyszer sem sikerült felszólalnia, így nem mondhatni túl aktív képviselőnek, így tehát igazán lehetett volna ideje arra, hogy utána is néz, hogy mit is jelképezz a kettős kereszt (ha már önmagát keresztényként definiáló pártban ül). Mivel láthatóan hiányosak az ismeretei, ezért a közeljövőben a Jobbik Magyarországért Mozgalom nevében egy történelem könyvet ajándékozunk az önkormányzatnak és a polgármester/képviselő úrnak.
Németh Zsolt
országgyűlési képviselő, Jobbik
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges






